14 éves voltam, amikor az életem gyökerestől megváltozott.
Az utcán tengettem napjaimat, találkozásunk szimpla véletlen volt, hiszen
önkéntelenül voltam azon helyen. De mindent csak sorjában.
A szüleim 2 éves koromban haltak meg, így a bátyámmal egy árvaházba
kerültünk. Úgy ahogy szoros volt a kötelékem vele, mindig próbált
megvédeni. 6 éves volt mikor
elszakították tőlem azzal a szándékkal, hogy csak őt fogadják örökbe. Volt ott
azonban egy szőke gyönyörű szép égszínkék szemű fiú, Tom. Igaz 2 évvel idősebb volt,
de Ő volt a legjobb barátom. Mindenhová elkísért, a desszertjeit mindig nekem
adta. Engem 7 éves koromban vittek el Tomot magára hagyva. Miután magukhoz
vettek új nevet adtak azzal a szándékkal, hogy éreztessék, hozzájuk tartozom. Bridgit.
Ezt a nevet kaptam. Bridgit Hathaway. A nevelő anyám Anne kedves volt, de a
férje Carl kegyetlen. Folyton üvöltött rám és mikor Anne nem volt otthon, ami
akkor még ritkán volt, megerőszakolt, ha pedig szólni mertem volna egyszerűen
megütött. Sajnos, amikor Ő meghalt (az a vadbarom agyon verte) ez napi
rendszerré vált. Délelőtt dolgozott én takarítottam majd mikor haza ért
megerőszakolt utána pedig meg vacsorázott, mintha mi sem történt volna. Addigra
már megszokottá vált, de nem sírtam többet miatta csak este az ágyamban, hiszen
attól még ugyanúgy fájt. A verések akkor tértek vissza mikor beértem és gumit
kellet használnia plusz még egy hetet ki is kellet hagynia miatta.
Természetesen akkor is engem büntetett, hiszen ez mind az én hibám, hogy fejlődök.
Egyedül a filmek és a zene tartotta bennem a lelket. De legfőképpen táncolni
imádtam. Amikor a vadbarom (magamban így neveztem Carlt) nem volt otthon
folyton táncoltam. Eleinte csak lépegettem egyet-kettőt, de később már rendesen
newstyleoztam (nevét utólag tanultam meg). 12 éves voltam mikor ezt
megelégeltem és egy nap összepakoltam minden holmimat azzal a céllal, hogy
megszököm. 3 napig aludtam mindenféle csövekben és bujkáltam a rendőrök elől. Éppen
egy új „lakó helyet” kerestem és némi ételt mivel elfogyott, mikor meg
hallottam a zenét. Nem az a, hogy is mondjam „nigga” zene nem is pop zene hanem
inkább keverve volt a kettő olyan hip-hop-os. A forrására egy játszótéren
találtam rá. A tér közepén kisebb tömeg volt közre fogva a produkciót.
Közelebbről is meg akartam nézni még is mi folyik ott. Amint oda értem és meg
láttam pontosan miről van szó azonnal megnyerte a tetszésemet. Három fiú
táncolt, de nem a lábukon, hanem egyéb testrészeiken (breakeltek, ezt is csak
utólag tudom). Hátul két másik srác mozgott ritmusra. Néha váltották egymást,
de főképp az első három táncolt. Mikor az hittem, hogy vége a műsornak elő jött
egy fiú. Azonnal meg ismertem. Tom volt az az árvaházból. Kissé sután, de
meglepően ügyesen és pörgősen táncolt. Csak úgy kapkodta a lábát. :)
Mutatványának a rendőrök szirénája vetett végett. Hirtelen mindenki rohanni
kezdett. Nekem is mennem kellet volna, hiszen tudtam, hogy a vadbarom köröztet,
de én csak Tomot figyeltem. Próbáltam követni, de egy sikátornál szem elől
vesztetem. Kicsit féltem be menni, de meg kellet bizonyosodnom róla hogy
tényleg ő az. Mellesleg már nincs mitől félnem az erőszaknál és a verésnél mi
rosszabb történhetne velem? Így hát beléptem a sötét és igen ijesztő utcába.
Elég mélyen bent voltam már mikor meghallottam a lépteket magam mögött. Megfordultam,
de csak egy sötét alakot láttam. Mielőtt megszólalt volna azt hittem, hogy csak
oda képzeltem mivel vagy 10 percig álltunk egymással szemben némán.
-
Nem kéne egyedül kószálnod egy ilyen környéken.
Rossz dolgok történhetnek veled.
-
Tudom.
-
Tudod? Fogalmad sincs, róla milyen veszélyek
leselkedhetnek rád egy ilyen környéken!
-
Van rosszabb a verés és erőszak kombinációnál?
-
Honnan lenne fogalmad ilyesmiről?- kérdezte
lekicsinylően mire én behunytam a szemem és akkor elözönlöttek az emlékek,
ahogyan a vadbarom a pultnak lök és szaggatja le rólam a ruhákat. Láthatott
rajtam valamit, mert újra megszólalt, de a hangjában most együttérzést és
aggodalmat lehetett érezni- Ó. Ki tette azt veled?
-
Nem számít. De most mennem kellene..
-
Had segítsek! Miért jöttél ide?
-
Kerestem valakit. Odakint a téren táncolt egy
fiú és azt hiszem..
-
Ki? Az a kis fiú?-kérdezte mire én bólintottam-
Ő Tommy most lesz 14 éves. A bandában van benne. Mellesleg én is.
-
Azt hittem ismerem.
-
Honnan?
-
Mondjuk azt, hogy egy helyen nőttünk fel- néztem
rá szomorúan
-
Lehetetlen mivel ő árvaházban..
-
Én is - ekkor szerintem végre megértette
-
Ó. Nehéz eset vagy te hallod-e?- vigyorgott rám
kínkeservesen- Hol laksz most? Haza kísérlek.
-
Ne! Én.. eljöttem onnan. Nem megyek oda vissza
soha többé!
-
Oké, akkor van kedved velünk lenni pár napot?
-
Nem lenne gond?
-
Nem hiszem. Bár előnyödre válna, ha tudnál
táncolni.. de tudsz valami kaját csinálni?
-
Tudok táncolni…- szólaltam meg halkan
-
Mi? Na, mutasd!- vigyorgott le rám
Így hát táncoltam.
Ezután vigyorogva megölelt majd
megfogta a bőröndömet (igen magammal cipeltem végig) és bevezetett az egyik
rozoga épületbe. Kiderült, hogy ez csak álca néhány labirintusszerű folyosó
után egy hatalmas két szárnyű fa ajtóval találtuk szembe magunkat.
-
Várj-szóltam hírtelen- Tom.. vagyis Tommy őt nem
Tomnak hívják?
Éppen nyitotta volna az ajtót, de
visszacsapta, megpördült é lenézet rám.
-
Tudod, mindenki azért van itt, mert új életet
akar kezdeni. Új élettel újnév is jár. Én Greg vagyok.16 leszek. Te ki
szeretnél lenni?
-
Én.. Bridgit semmi féleképpen nem. Ezt a
nevelőimtől kaptam. Az régi nevemet nem kaphatom vissza?
-
Dehogynem- mosolygott rám – Mi lenne az? Lehet
csak monogram is, ha akarod.
-
Amelia. De csak Am- néztem fel rá végül
-
Oké.. Am- vigyorgott ismét rám- Figyelj, itt
vannak szabályok
-
Sok?
-
Nem- mosolygott ismét- Csak öt. Az első hogy soha
ne kérdezz senkit a múltjáról. Ha akarja, majd akkor Ő beszél róla. A második,
hogy sose hagyjuk cserben egymást. Ez a tipikus együtt nevetünk együtt sírunk
story. A harmadik hogy kérdezés nélkül
nem vesszük, el más cuccát ez vonatkozik a tánc elemekre is. A negyedik, hogy
csak random flashmobokat csinálunk. Vagyis nem tervezzük meg az egész koreográfiát.
És az ötödik senki idegennek nem beszélünk erről a helyről, amit mi csak
Barlangnak hívunk- majd benyitott a terembe. Hát meg kell, hogy mondjam
Disneyland ehhez képest semmi. Minden rikítóan színes volt, de még is
összhatásban volt mindennel. Ahogy jobban körül néztem jobb oldalon egy nagyobb
ajtó volt plusz még egy vasajtó a sarokba. Greg látta, hogy mit nézek ezért kicsit
segített- a nagy ajtó mögött a hálóterem van. Mindenki egy helyen alszik. A
másik ajtó a tetőre vezet illetve az alaksorba és egy vészkijárat az egyik
sikátorba. Szerinted mire hasonlít ez a hely?
-
Disneyland?
-
Én is ezt mondtam legelőszőr. Csak annyi a
különbség hogy ez ezerszer jobb. Mint látod, van egy olyan rész, ami bemélyed, na,
ott szivacs van rugókkal beültetve. A különböző ugrásokat vagy szaltókat gyakoroljuk
ott. Van, egy üvegfallal leválasztott és hangszigetelt tükrös rész sima gumi
padlóval ott a szimpla elemeket gyakoroljuk, és mellesleg ott van a legjobb
hangosító. Vannak nagyobb dobogók, különféle korlátok, csövek, gyűrűk, hinta,
rámpa, dobbantók, szivacsgödör, különféle bevonatokkal kisebb színpadok és…
inkább nézz körül. Ami még lényeg, hogy ott van három ajtó. Az első a mosdó,
belül elkülönül férfi és női rész nyugi. A harmadik a zuhanyzó ez egybe van, de
tej-opál üveggel el vannak különítve. A második pedig a konyha. Van benne minden,
ami kell sütő, mikró, csapok, asztal+székek és dobpergést… mosogatógép!- nézett
a végén rám nevetve mire és is elmosolyodtam.
-
Oké én szeretnék…
-
Tudom, zuhanyozz le, bent találsz törölközőt.
Vidd magaddal a bőröndödet. Nem tudhatod, hogy mi kellesz belőle. Ja és a
koszos ruháidat pedig majd a mosdóba vidd be ott van, egy szennyes kosár oda
dobd bele és majd ki mossuk. Utána bemutatom a többieket.
-
Oké.. hé Greg..
-
Hmm? –nézett rám érdeklődve
-
Köszönöm- néztem rá hálálkodva
-
Nincs mit- mosolyodott el utoljára majd elsétált
Behúztam magam után a fürdőbe a bőröndömet majd becsuktam az
ajtót. A tükörbe nézve egy csapzott kislány nézett vissza rám. Megkerestem a
törölközőt és levetkőztem. A zuhany alá beállva meg nyitottam a forró vizet és
szimplán folyattam magamra közbe végig gondolva utamat idáig. Jó 20 perc múlva
elzártam, de persze előtte jól lesikáltam magamat. A tükörben már egy kicsit
egészségesebb látvány mutatkozott. Az utolsó tiszta ruhámat és cipőmet felvéve
még utoljára belenéztem a tükörbe.
-
Jól van Am. Vége van. Készen állsz az új életre!
Egy nagy levegő vétel után kiléptem az ajtón be a Barlangba,
hogy találkozzak a többiekkel..